Többet szeretnél olvasni a történetemről?
2019. július 1-én hivatalosan is megnyitottam a vállalkozás kapuit. Annyira örültem, hogy elmondani nem tudom. Összeraktam egy koncepciót 3 tevékenységi körrel, amit 2019 februárja óta tervezgettem és az itteni állam (osztrák) segítségemre volt a támogatásával.
Hogy is kezdődött?
Kaptam egy mentort, akivel át tudtunk számolni mindent, segített és nagyon értékes dolgokról tudtunk beszélgetni. Imádtam azokat az órákat. 
A három tevékenységi kör egy network marketing, házfelügyelet takarítás, és a közösségi média mentorálás.
Fél évet adtunk (a férjemmel) magamnak, hogy a marketinggel felépítsem valamilyen szinten a vállalkozást. Mellette elvállaltam egy két családot, de nem adtam gázt erre a részre.
Mi történt fél év után?
Teltek múltak a napok, a hetek, a hónapok élveztem, hogy nem mondja meg senki mit csináljak és terveztem, ötleteltem, lettek ügyfeleim, de ez még nem volt elég ahhoz, hogy nyereségem is legyen, sőt néha a kiadásokat sem tudtam fedezni belőle.
Számoltunk vele, így volt félretett pénzünk persze, amit erre szántunk. Eljött a december, letelt a fél év…rá kellett jönni, hogy ez nem olyan tempóban halad, ahogy elképzeltem, így a téli szezon előtt rákapcsoltam a takarítás részére.
Olyan jó volt, hogy évek után először nem kellett rohannom, dolgoznom a karácsony ünnepén. Viszont már előtte láttuk, hogy akkor a takarításra rá kell kapcsolni, így pár hét alatt találtam helyeket és szuper volt a téli szezon.
Februárban új emberekkel tudtam felvenni a kapcsolatot és az egész nyári „programot” megterveztük, az összes hely meg volt, nagyon örültem, hogy nyárra tuti betelt a naptár.
Annak is örültem, hogy lefoglaltunk egy Ausztrál utat május elejére, alig vártuk, mert nem jártunk még Európán kívül.
Elérkezett a fekete leves.
Március 14-e szombat volt. Már egy hete mást sem hallottunk, hogy vírus, mindenki erről beszélt, de nem voltak konkrétumok. Dübörgött még a szezon, volt még munkánk bőven.
Szombaton már sejtettek valamit, olyan nyomott volt mindenhol a levegő, ráült a bizonytalanság az országra, a világra.
Másnapra az összes munkám megszűnt.
Éles váltás volt, egy fejlődő, nyárra felépített vállalkozás visszaesett a nullára…paff egy pofon.
Szerencsére nekünk nincs televíziónk és rádiót sem hallgatunk. Volt egy fórum, ahol tájékozódtunk kizárólag napi csak egyszer vagy kétszer.
Bezártak minket.
Március 15-től 7 héten keresztül szó szerint mi ki sem mozdultunk a lakásból. Hozzáteszem imádok itthonról dolgozni, és a férjemmel is sokat voltunk együtt, de semmibe nem gondoltam bele.
Két hetente csak a szükséges dolgokat megvásároltuk és még sétálni sem mentünk ki. De a végére már kicsit sok volt. Itthon dolgoztunk online reggeltől estig. Mi beletettük az időt, az energiát, ami online lehetséges volt. Rengeteg emberrel beszélem abban az időszakban. Segíteni akartam.
Beszélgetni. Az online munkának volt eredménye, de nem hosszútávú…rájöttem, hogy miért volt. Az élet lelassított minket. Hogy vegyük észre az értékeinket, a családot, a szeretetet, a törődést…és még sorolhatnám…ezt mi figyelmen kívül hagytuk, és nyomtuk, ahogy tudtuk.
Nem volt pihenés
…kellett volna…miattunk nem jöttek az eredmények. Mert látni kellett volna, hogy a lassítás ránk is vonatkozik. Nem pihentünk semmit, ami ahhoz vezetett, hogy teljesen elvesztettem a „látásom”, hogy miért is lettem vállalkozó és mit is akarok.
Aztán jött egy rövid nyári szezon, de előtte rájöttünk, hogy pihennünk kell. Leállni, lassítani, visszamenni önmagunkhoz. Mert elvesztettem magam, a miértem, a motivációt.
Nálam nem volt félelem, mert nem volt mi befolyásoljon. Próbáltam tisztán tartani a tudatom. (Ez nagyon nehéz, ha körülöttünk olyan tényezők vannak, amire nincs hatásunk)
Elfogadtam a helyzetet és próbáltam kihozni a legjobbat belőle. Rövid nyári szezon, arra nem panaszkodhatom, de nem olyan volt, mint amit februárban terveztem.
Őszinte leszek.
Annyira megterhelt anyagilag, hogy azon gondolkodtunk, hogy pakolunk és mindent feladunk itt kint, mert mennünk kell. Persze nem ez volt a megoldás, de ez is szóba jött.
Kávézó? Hogy jön ez ide?
Nagyon szomorú lennék, ha így döntöttünk volna, mert imádok itt élni. A nyári időszakot megelőzte még az, hogy a férjem nagyon szeret főzni, egyik álma felszolgálóként egy kávézó, ahol egészséges ételek, italok mellett tudjuk a mosolyunkat átadni a vendégeknek.
Egy olyan helyet álmodtunk meg, ahol egy másik világba csöppenhetnek az emberek. Ahol ki tudnak kapcsolni a stresszből és szeretetet, figyelmet kapnak. Így nyáron hatalmas lendülettel ezt el kezdtük tervezni. Olyannyira, hogy mindent leszerveztünk. Sok segítségünk volt. Megtaláltuk a helyet, a beszállítókat, volt üzleti terv és figyeltünk arra, hogy ha lesz második hullám, akkor elvitelre tudjon váltani a profilunk. Megvolt az étlap, kalkuláció, minden….
Egy lépés volt már csak vissza.
A pénz. A semmiből összeszedtünk egy induló tőkét, ez családi segítség és hosszútávú megtakarításból jött össze. Ez egy jó alap volt, de nem elég ahhoz, hogy minőségit hozzunk létre.
Így itt kint nem soknak tűnő összeget szerettünk volna felvenni. Hosszú story, úgyhogy ezt a részt röviden. Személyesen intéztük a dolgot, mert annak a hívei vagyunk, hogy mutassuk meg magunkat és mi adjuk el az ötletünket, emberek vagyunk és kommunikáljunk egymással.
Lényeg, hogy november elsején lett volna a nyitás. Nem kaptunk hitelt. A lelkesedés átment egy kapkodásba. Igaz, hogy nem írtunk alá semmit, és mindenhez már csak egy ici-pici löket kellett volna, de azért volt már stressz. Aztán jött az agyalás, hogy annyi pénzből amennyink van megnyitunk.
Ekkor jött a hezitálás. Bátor vagy, vagy nem? Számoltunk, csökkentettük a keretet és terveztünk. Akkor már egy olyan koncepcióhoz jutottunk, ami messze állt az eredeti elképzeléstől. Így meghoztuk a döntést, hogy elengedjük idén ezt a tervet.
Azt kérdeztük: Bátorság vagy butaság?
Egy probléma volt. A férjem felmondott a munkahelyén, én pedig visszamondtam szinte az össze takarítást (nyitjuk a kávézót, a klienseinknek és munkaadóinknak nem akartuk az utolsó pillanatban szólni) és jött nálunk a második lezárás.
Akkor a következő történt:
Megálltunk. Mindennel. A lezárás első 1,5 hetét szabadságnak kivettük. Kirándultunk, filmeztünk, együtt voltunk, élveztük a napsütést, lekapcsoltuk magunkat.
Baromi jól esett.
Megengedtük magunknak, hogy ne gondoljunk semmire. Hogy ne foglalkozzunk a nehézségekkel, hanem éljük meg azt, amit már márciusban meg kellett volna…hogy utána tiszta fejjel tudjunk gondolkodni és újra visszatérjünk magunkhoz.
Ez idő alatt részt vettem egy fél éves csoportképzésen az Instagrammal kapcsolatban. Nagyon sokat kaptam a csoporttól és a konzultációtól. Rájöttem, hogy még mindig dolgoznom kell magamon, ezért nem értem el sikereket eddig, mert nem engedtem meg magamnak. Valamint, hogy nincs önbizalmam. Mert ahogy valami beindulna, egyből meghúzom a féket és kifogásokat keresek. Úgyse sikerülhet…mert biztos jön valami…és mindig telepakoltam a fejem negatív gondolatokkal.
Hogyan jövök ki ebből?
Erre rájöttem és eldöntöttem, hogy ezen változtatok, mert ez mindennek az alapja. Sok emberrel kapcsolatban vagyok és elképesztő, hogy mennyien küzdenek ezzel. Több sikeres vállalkozót is követek és az egyiküknél láttam egy könyvet.
Megrendeltem és elkezdtem olvasni…befejeztem. Ezzel egy időben elkezdtem gyakorlatokat és a hálát gyakorolni. Ez egy folyamat és még mindig alakul. De, amit ebből kiszűrtem, hogy mindennap kell tennem azért, hogy az érzéseimet a lelkesedéseimet fenntartsam.
Mert most is vannak nehézségek, de picit máshogy látom így őket. Ebből az időszakból rengeteg mindent tanultam és leszűrtem. Azt, hogy ki kell állni magamért, és ha valami nem tetszik, azt azonnal elmondani (NEM-et mondani), őszintének lenni.
Nem rábízni másra olyan dolgokat, ami nem kidelegálható. Árajánlat nélkül nincs megállapodás, mindig először árat mondjon a szolgáltató, hadd tudjam eldönteni, hogy vele akarok-e valójában dolgozni.
A motiváció nem jön magától. Dolgozni kell érte. Hiába dolgozunk és cselekszünk, ha ahhoz nem társulnak érzések. Mert úgy nem fog működni bármennyit dolgozol benne, rajta.
Ki kell kérni a véleményt, de nem mindegy, hogy ki mondja. Törekedni arra, hogy megtaláld azt, ami örömet okoz, de ezt lazán csináld. Cselekedj! Minden, amit csinálsz, közelebb visz ahhoz, hogy megtaláld a vágyad, célod, örömöd. És a legfontosabb megtaláltam, hogy lehet újra érezni, hálásnak lenni, célokat felállítani, vágyni, és hogyan nem görcsölni.
Hogy hogyan lehet a napokat élvezni és hogy lehet megélni a MÁT!
Ezt mondják, hogy ezt kellene, meg azt kellene, de mélységében nem mutatja meg senki. Ez egy kihívás számomra, ezt megmutatni. A mai napig ez a vállalkozói történetem. (2020.12.04)
A máról azért nem beszélek, mert először szeretném megélni és amikor van bármi pici eredmény, akkor meg fogom osztani.
Rájöttem, hogy az írás mekkora terápia! 
Köszönöm a Magyar Íróképzőnek, hogy elindított egy újon, és hogy ilyen fantasztikus emberek között lehetek!
Jövök még gondolatokkal, ezt garantálhatom. Ha kérdésed van bármivel kapcsolatban nyugodtan írj rám és kérdezd meg Tőlem.
Úgy a legegyenesebb 
Vagy ha egyedül érzed magad és beszélgetni szeretnél…vagy csak úgy.
Beszélgessünk újra!
Ha még többet szeretnél olvasni a történetemről, akkor érdemes követni a blogot, hiszen hónapról hónapra megosztom az eseményeket, amik történnek.
Többet szeretnél olvasni a történetemről? Hogy miért Mosolygós Mondatok?
Ha rövidebb gondolatokat olvasnál azt itt megteheted:
Ha pedig interjúkat néznél akkor a csatornám is elérhető:
